A légzés

Amikor zazent gyakorolunk, tudatunk mindig követi a légzésünket. Amikor belélegzünk, a levegő belép a belső világba. Amikor kilélegzünk, a levegő kimegy a külső világba. A belső világ korlátlan, és a külső világ szintén korlátlan. Azt mondjuk, „belső világ” vagy „külső világ”, de valójában csak egyetlen, teljes világ van. Ebben a határtalan világban a torkunk olyan, mint egy lengőajtó. A levegő bejön és kimegy, mint amikor valaki áthalad egy lengőajtón. Ha azt gondolod, „én lélegzem”, az „én” már ráadás. Te, aki az „ént” mondhatná, nem létezel. Amit „énnek” nevezünk, csak egy lengőajtó, ami ide-oda leng, amikor ki- és belélegzünk. Csak mozog. Ez minden. Amikor a tudatod tiszta és elég nyugodt ahhoz, hogy kövesse ezt a mozgást, akkor nincs semmi: sem „én”, sem világ, sem tudat, sem test. Csak egy lengőajtó.

Tehát amikor zazent gyakorolunk, egyedül a légzés mozgása létezik, de tudatában vagyunk ennek a mozgásnak. Ne legyünk figyelmetlenek. De az, hogy tudatában vagyunk a mozgásnak, nem azt jelenti, hogy a kis énünknek vagyunk tudatában, hanem az univerzális természetünknek, a buddha-természetünknek. Ez a fajta tudatosság nagyon fontos, mert általában igen egyoldalúak vagyunk.

Szokásos felfogásunk az életről dualisztikus: te és én, ez és az, jó és rossz. De maguk ezek a megkülönböztetések valójában az univerzális létezés tudomásulvételét jelentik. A „te” azt jelenti, hogy tudomást szerzünk a világegyetemről a te formájában, az „én” pedig azt, hogy tudomást szerzünk róla az én formájában. Te és én valójában csak lengőajtók vagyunk. Erre a fajta megértésre van szükség. Még megértésnek sem kellene nevezni, ez valójában az élet igazi megtapasztalása a zen gyakorláson keresztül.

Tehát amikor zazent gyakorolsz, az idő vagy tér képzete sem létezik. Mondhatod, hogy „háromnegyed hatkor kezdtünk e! ülni ebben a szobában”, így van valamiféle fogalmad az időről (háromnegyed hat) és a térről (ebben a szobában). Valójában amit csinálsz, nem más, mint hogy ülsz és tudatában vagy az egyetemes tevékenységnek. Ez minden. Ebben a pillanatban a lengőajtó az egyik irányba nyílik, a következő pillanatban pedig az ellenkező irányba. Pillanatról pillanatra mindegyikünk ezt a tevékenységet ismétli. Itt nem létezik az idő vagy a tér fogalma. Az idő és a tér egyek. Mondhatod, hogy „valamit meg kell csinálnom ma délután”, de valójában a „ma délután” nem létezik. Csináljuk a dolgokat, egyiket a másik után. Ez minden. Nincs olyan idő, hogy „ma délután”, „egy órakor” vagy „két órakor”. Egy órakor megeszed az ebédedet. Az ebédelés az maga az egy órakor. Valahol leszel, de az a hely nem választható el az egy órakortól. Valakinek, aki méltányolja az életünket, ezek ugyanazt jelentik. De ha belefáradunk az életbe, mondhatjuk, hogy: „Nem kellett volna idejönnöm. Sokkal jobb lett volna máshová menni ebédelni. Ez a hely nem valami jó.” A tudatodban elképzelsz egy olyan helyet, ami a tényleges időtől el van választva.

Vagy esetleg azt mondod: „Ez rossz, tehát nem kellene ezt tennem.” Amikor azt mondod, „nem kellene ezt tennem”, akkor valójában abban a pillanatban a nem-csinálást csinálod. Tehát nincs más választásod. Amikor szétválasztod az idő és a tér képzetét, úgy érzed, mintha lenne választásod, de valójában vagy csinálnod kell valamit, vagy nem-csinálnod. A nem-csinálás is csinálás. A jó és a rossz csak a te elmédben létezik. Tehát ne mondd, hogy „ez jó” vagy hogy „ez rossz”. Ahelyett, hogy „rossz”, mondd azt, hogy „nem csinálom”! Ha azt gondolod, hogy „ez rossz”, az zavart kelt benned. Tehát a tiszta vallás világában nincs meg az idő, a tér, a jó és a rossz keltette zavarodottság. Mindössze annyit kell tennünk, hogy csináljuk a dolgokat, ahogy jönnek. Csinálj valamit! Akármi legyen is az, meg kell csinálnunk, még akkor is, ha az, valaminek a nem-csinálása. Ebben a pillanatban kell élnünk. Tehát amikor ülünk, akkor a légzésünkre koncentrálunk, lengőajtóvá válunk, és csinálunk valamit, amit csinálnunk kell, valamit, amit muszáj csinálnunk. Ez a zen gyakorlás. Ebben a gyakorlásban nincs zűrzavar. Ha így alakítod az életedet, akkor nincs semmilyen zűrzavar.

Tozan, egy híres zen mester azt mondta: „A kék hegy a fehér felhő atyja. A fehér felhő a kék hegy fia. Egész nap egymástól függenek, anélkül hogy függenének egymástól. A fehér felhő mindig a fehér felhő. A kék hegy mindig a kék hegy.” Ez az élet tiszta, világos értelmezése. Sok olyan dolog lehet, mint fehér felhő és kék hegy: férfi és nő, tanító és tanítvány. Függenek egymástól. De a fehér felhőnek nem kell zavartatnia magát a kék hegytől. A kék hegynek nem kell zavartatnia magát a fehér felhőtől. Teljesen függetlenek, mégis függőek. Így élünk, és így gyakoroljuk a zazent.

Amikor igazán önmagunkká válunk, csak egy lengőajtó leszünk, teljesen függetlenek, ugyanakkor függők leszünk mindentől. Levegő nélkül nem tudunk lélegezni. Mindannyian világok miriádjai között vagyunk. Mindig, pillanatról pillanatra a világ közepén vagyunk. Tehát teljesen függők és függetlenek vagyunk. Ha megtapasztalod ezt, ezt a fajta létet, abszolút független vagy, semmi sem zavarhat. Ezért amikor zazent gyakorolsz, a légzésedre kel] koncentrálnod. Ez a tevékenység az univerzális lét alaptevékenysége. E nélkül a tapasztalás nélkül, e nélkül a gyakorlás nélkül lehetetlen elérni az abszolút szabadságot.