Hinni a semmiben

Ráébredtem arra, hogy szükséges, feltétlenül szükséges a semmiben hinnünk. Vagyis olyan valamiben kell hinnünk, aminek nincs sem formája, sem színe olyan valamiben, ami már minden forma és szín megjelenése előtt létezik. Ez rendkívül fontos. Mindegy, hogy milyen Istenben vagy tanban hiszel, ha ragaszkodni kezdesz hozzá, hited többé-kevésbé önközéppontú elképzelésen fog alapulni. Tökéletes hitre törekszel, hogy megmentsd önmagadat, de ilyen tökéletes hitet elérni időbe telik. Idealisztikus gyakorlásba fogsz gabalyodni. Miközben állandóan ideálod megvalósítására törekszel, nem lesz időd a nyugalomra. De ha mindig fel vagy készülve arra, hogy úgy fogadd el, amit látsz, mint ami a semmiből jön, s tudod, hogy valamilyen oka van egy ilyen és ilyen formájú és színű jelenségszerű létező megjelenésének, akkor abban a pillanatban tökéletesen nyugodt leszel.

Amikor fáj a fejed, a fejfájásodnak van valamilyen oka. Ha ezt ismered, máris jobban fogod érezni magad. De ha nem tudod, hogy miért fáj, akkor azt mondhatod: „O, de szörnyen fáj a fejem! Lehet, hogy azért, mert rosszul gyakorlok. Ha jobban meditálnék vagy zen gyakorlásom jobb lenne, nem lenne ilyen problémám!” Ha így fogod fel a körülményeket, nem fogsz tökéletesen hinni magadban vagy a gyakorlásodban, míg el nem éred a tökéletességet. Annyira le fog kötni a próbálkozás, hogy attól tartok, nem lesz időd a tökéletes gyakorlás elérésére, ezért esetleg állandóan fájni fog a fejed! Ez eléggé ostoba gyakorlás, és nem is fog működni. De ha hiszel valamiben, ami már azelőtt létezett, mielőtt a fejed megfájdult volna, és ha tudod, mi a fejfájásod oka, akkor természetesen jobban fogod érezni magad. Ha fáj a fejed, az rendben van, mivel eléggé egészséges vagy ahhoz, hogy fájjon a fejed. Ha fáj a gyomrod, a gyomrod elég egészséges ahhoz, hogy fájjon. De ha a gyomrod hozzászokik rossz állapotához, nem fog fájni. Ez borzalmas! A gyomorbajod a halálodhoz vezethet.

Ezért feltétlenül szükséges, hogy mindenki higgyen a semmiben, ami alatt viszont nem az űrt értem. Van valami, de ez a valami olyan valami, ami mindig készen áll arra, hogy meghatározott formát vegyen fel, és működésének vannak bizonyos szabályai, elmélete vagy igazsága. Ezt hívják buddha-természetnek vagy magának Buddhának. Amikor ezt a létezőt megszemélyesítjük, Buddhának nevezzük; amikor mint legvégső igazságról beszélünk róla, akkor dhannának hívjuk; és amikor elfogadjuk az igazságot és a Buddha részeként, vagyis az elméletnek megfelelően cselekszünk, akkor szanghának nevezzük magunkat. Bár három Buddha-forma létezik, ez egyetlen létező, amelynek nincs formája vagy színe, és amely mindig készen áll arra, hogy formát és színt öltsön. Ez nem csak elmélet, nem csak a buddhizmus tanítása, hanem életünk abszolút szükséges megértése. E nélkül a megértés nélkül a vallás nem fog segíteni rajtunk. Vallásunk meg fog kötni bennünket, és emiatt még több bajunk lesz. Ha a buddhizmus áldozatává válsz, én talán nagyon boldog leszek, de te nem leszel annyira boldog. Ezért ez a fajta megértés rendkívül fontos.

Miközben zazent gyakorolsz, talán hallod az eső kopogását, amint a tetőről lecsöpög a sötétben. Később csodálatos köd ereszkedik le a hatalmas fákon át, még később pedig, amikor az emberek dolgozni kezdenek, látni fogják a gyönyörűi hegyeket. De lesznek, akiket bosszantani fog az eső kopogása reggel, amikor az ágyukban fekszenek, mert nem tudják, hogy később látni fogják a csodálatos napot, ahogy keleten felkel. Ha tudatunk saját magával van elfoglalva, mi is így fogunk aggodalmaskodni. De ha úgy fogadjuk el magunkat, mint az igazság vagy a buddhatermészet megtestesülését, akkor nem fogunk aggódni. Azt fogjuk gondolni: „Most esik, de nem tudjuk mi fog történni a következő pillanatban. Mire kimegyünk, talán szép idő lesz, talán viharos. Mivel nem tudjuk, most élvezzük inkább az eső hangját.” Ez a helyes hozzáállás. Ha úgy fogod fel magad, mint az igazság ideiglenes megtestesülését, nem lesz semmilyen nehézséged. Értékelni fogod körülményeidet, és úgy fogod értékelni magadat, mint Buddha nagyszeriű tevékenységének egy csodálatos részét, még akkor is, amikor nehézségeid vannak. Ilyen az életünk.

Buddhista terminológiával élve azt mondhatnánk, hogy kezdjük a megvilágosodással, folytassuk a gyakorlással, azután pedig jöhet a gondolkodás. A gondolkodás általában meglehetősen önközéppontú dolog. Mindennapi életünk során gondolkodásunk kilencvenkilenc százalékban önközéppontú: „Miért szenvedek? Miért vagyok bajban?” Gondolkodásunk kilencvenkilenc százalékban ilyen. Például amikor a tudományt kezdjük tanulmányozni, vagy egy nehéz szútrát kezdünk olvasni, nagyon hamar elálmosodunk, elbóbiskolunk. De önközéppontú gondolkodásunk során mindig teljesen éberek és érdeklődőek vagyunk! Viszont ha a megvilágosodás az első, és megelőzi a gondolkodást, a gyakorlást, akkor gondolkodásod és gyakorlásod nem lesz önközéppontú. Megvilágosodás alatt a semmiben való hitet értem, vagyis az olyan valamiben való hitet, aminek nincs formája vagy színe, és ami kész alakot és színt ölteni. Ez a megvilágosodás a változhatatlan igazság, s tevékenységünknek, gondolkodásunknak és gyakorlásunknak ezen az eredeti igazságon kell alapulnia.