Ragaszkodás, nem-ragaszkodás

Dógen zendzsi mondta: „Bár éjfél van, itt a hajnal. Bár jön a hajnal, éjszaka van.” Az ilyen fajta kijelentések Buddhától a pátriárkáknak, a pátriárkáktól Dógennek és nekünk átadott megértést hordozzák. Az éjszaka és a nappal nem különböznek egymástól. Ugyanazt a dolgot néha éjszakának, néha nappalnak hívjuk. A kettő ugyanaz.

A zazen gyakorlás és a mindennapi tevékenység egyetlen dolog. A zazent mindennapi életnek nevezzük, a mindennapi életet pedig zazennek. De általában azt gondoljuk: „Most vége a zazennek, megyünk, és tesszük a mindennapi dolgainkat.” Ez azonban helytelen felfogás, hiszen a kettő ugyanaz. Nincs hová menekülni. Ezért a tevékenységben nyugalomnak kell lennie, a nyugalomban pedig tevékenységnek. A nyugalom és a tevékenység nem különbözik.

Minden létező függ valami mástól. Valójában nincsenek különálló, egyedi létezők, csak sok név van egyetlen létezőre. Az emberek néha az egységre helyezik a hangsúlyt, de a mi felfogásunk nem ez. Mi egy dologra sem helyezünk túlságosan nagy hangsúlyt, még az egységre sem. Az egység értékes, de a sokszínűség is csodálatos. A sokszínűséget figyelmen kívül hagyva az emberek az egyetlen, abszolút létezőt hangsúlyozzák, de ez egyoldalú felfogás. Ebben a felfogásban szakadék van a sokszínűség és az egység között. Az egység és a sokszínűség azonban ugyanaz a dolog, ezért minden egyes létezőben becsülni kell az egységet, így hát a mindennapi életet hangsúlyozzuk, nem pedig valamilyen meghatározott tudatállapotot. Minden pillanatban és minden jelenségben meg kell találnunk a valóságot. Ez nagyon fontos.

Dógen zendzsi mondta: „Bár mindennek buddha-természete van, a virágokat szeretjük, a gyomokkal pedig nem törődünk.” Az emberi természet valóban ilyen, de maga az, hogy ragaszkodunk valamilyen szépséghez, Buddha tevékenysége. Hogy nem törődünk a gyomokkal, az szintén Buddha tevékenysége. Ezt tudnunk kell. Ha tudod, nyugodtan ragaszkodhatsz valamihez. Ha az Buddha ragaszkodása, akkor nemragaszkodás. Ezért a szeretetben lennie kell gyűlöletnek vagy nem-ragaszkodásnak, a gyűlöletben pedig lennie kell szeretetnek vagy elfogadásnak. A szeretet és a gyűlölet egyetlen dolog. Nem szabad csupán a szeretethez ragaszkodni, el kell fogadnunk a gyűlöletet is. El kell fogadnunk a gyomokat, akárhogyan is érzünk irántuk. Ha nem törődsz velük, akkor ne szeresd őket. Ha szereted őket, akkor pedig szeresd őket.

Általában bíráljátok magatokat, mert méltatlanul bántok a környezetetekkel. Kritizáljátok nem-elfogadó hozzáállásotokat. De van egy nagyon finom különbség a dolgok szokásos elfogadása és aközött, ahogyan mi elfogadjuk a dolgokat, bár lehet, hogy pontosan egyformának tűnnek. Nekünk azt tanították, hogy az éjszaka és a nappal között nincs éles határ, nincs éles határ a te és az én között. Ez egységet jelent, de mi még az egységet sem hangsúlyozzuk. Ha egy, akkor fölösleges hangsúlyozni az egyet.

Dógen azt mondta: „Valamit megtanulni annyi, mint önmagunkat megismerni. A buddhizmust tanulmányozni annyi, mint önmagunkat tanulmányozni.” Valamit megtanulni nem azt jelenti, hogy megszerzünk valamit, amit azelőtt nem tudtunk. Mielőtt megtanulnál valamit, már tudod. Nincs szakadék a két „én” között, mielőtt tudsz valamit és miután tudsz valamit. Nincs szakadék a tudatlan és a bölcs között. A bolond ember bölcs, a bölcs pedig bolond. De általában azt gondoljuk, hogy „o bolond, én pedig bölcs vagyok”, vagy azt, hogy „bolond voltam, de most már bölcs vagyok”. Hogyan lehetünk bölcsek, ha bolondok vagyunk? A Buddhától ránk hagyományozott felfogás viszont az, hogy semmilyen különbség nincs a bolond és a bölcs között. Ez így van. De ha ezt mondom, az emberek azt gondolhatják, hogy az egységet hangsúlyozom, ami nem igaz. Mi nem hangsúlyozunk semmit, csak azt akarjuk, hogy úgy ismerjük meg a dolgokat, ahogy vannak. Ha úgy ismerjük a dolgokat, ahogy vannak, semmit sem kell hangsúlyozni. Semmit sem lehet megragadni, nincs megragadható dolog. Semmire sem lehet hangsúlyt fektetni. Mégis, ahogy Dógen mondta: „A virág lehullik, még ha szeretjük is, a gyom nő, még ha nem is szeretjük.” Bár így van, mégis ez az életünk.

Így kell az életünket felfogni. Akkor nincs probléma. Mindig azért van bajunk, mert valamilyen szempontot hangsúlyozunk. Úgy kell elfogadnunk a dolgokat, ahogy vannak. Mi így fogunk fel mindent, és így élünk ebben a világban. Ez a fajta tapasztalás túl van a gondolkodásunkon. A gondolkodás világában különbség van a változatosság és az egység között, de a valóságos tapasztalásban a változatosság és az egység ugyanaz. Te magad alkotsz valamilyen elképzelést az egységről vagy a változatosságról, ezért ejt foglyul ez az elképzelés. Azután folytatnod kell a vég nélküli gondolkodást, pedig valójában gondolkodásra nincs is szükség.

Érzelmi szempontból sok problémánk van, de ezek nem valóságosak, hanem csináltak, olyan problémák, amelyeket saját önközéppontú elképzeléseink vagy nézeteink emelnek ki. Azért vannak problémák, mert mi hangsúlyozunk valamit, pedig valójában nem is lehet semmi különöset hangsúlyozni. A boldogság szomorúság, a szomorúság pedig boldogság. A nehézségekben boldogság van, a boldogságban nehézségek. Bár másféleképpen érzünk, ezek nem igazán különbözőek, lényegükben azonosak. Ez az igazi felfogás, amit Buddha ránk hagyott.