A helyes megértés

A hagyományos zen szellem

Ha megpróbálod elérni a megvilágosodást, karmát hozol létre, és a karma vezérel. Csak vesztegeted az idődet fekete párnádon.

Gyakorlásunkban a testhelyzet és a légzési mód a legfontosabb. Nem sokat törődünk a buddhizmus mély megértésével. A buddhizmus mint filozófia nagyon mély, széles és szilárd gondolati rendszer, de a zen nem foglalkozik a filozófiai megértéssel. Mi a gyakorlásc hangsúlyozzuk. Meg kell értenünk, miért olyan fontos fizikai tartásunk és légzési módunk. A tanítás mély megértése helyett mély bizalomra van szükségünk a tanításban, amely azt állítja, hogy eredendően buddha-természettel rendelkezünk. Gyakorlásunk ezen a hiten alapul.

Mielőtt Bódhidhanna Kínába ment, szinte minden jól ismert zen alapfogalom használatban volt már. Ismert volt például a „hirtelen megvilágosodás” fogalma. A „hirtelen megvilágosodás” nem megfelelő fordítás, de közelítésképpen ezt fogom használni. A megvilágosodás mindig hirtelenül jön. Ez az igazi megvilágosodás. Bódhidharma előtt az emberek azt gondolták, hogy hosszas felkészülés után eljön a hirtelen megvilágosodás. Így a zen gyakorlás egyfajta kiképzés volt a megvilágosodás elérésére. Tulajdonképpen ma is nagyon sokan gyakorolják a zazent ezzel a felfogással. De ez nem a zen hagyományos felfogása. A Buddhától a mi időnkig továbbadott felfogás az, hogy amikor elkezded a zazent, a megvilágosodás máris jelen van, mindenféle előkészület nélkül. Akár gyakorolsz zazent, akár nem, buddha-természeted van. Mivel buddha-természeted van, gyakorlásodban benne van a megvilágosodás. Nem az elért szintre helyezzük a hangsúlyt, hanem az eredeti természetünkbe vetett erős bizalomra és gyakorlásunk komolyságára. Ugyanolyan komolyan kell gyakorolnunk a zazent, ahogyan Buddha tette. Ha eredendően buddha-természetünk van, akkor azért gyakoroljuk a zazent, mert ugyanúgy kell viselkednünk, ahogyan Buddha viselkedett. Utunkat továbbadni anynyi, mint továbbadni Buddhától származó szellemünket. Tehát szellemünket, fizikai tartásunkat és tevékenységünket összhangba kell hoznunk a hagyományos úttal. Persze elérhetsz egy bizonyos szintet, de gyakorlásod szelleme nem alapulhat egoista elképzelésen.

A hagyományos buddhista felfogás szerint emberi természetünk ego nélküli. Amikor felfogásunkban nincs jelen az ego, akkor az életet ugyanúgy látjuk, mint Buddha. Egoisztikus elképzeléseink illúziókból állnak, amelyek elfedik buddha-természetünket. Állandóan megteremtjük és követjük ezeket, és mivel ezt a folyamatot újra és újra ismételjük, életünket teljesen kitöltik az egocentrikus elképzelések. Ezt hívják karmikus életnek vagy karmának. A buddhista életnek nem szabad karmikus életnek lennie. Gyakorlásunk célja a tudat karmikus pörgésének elvágása. Ha el akarod érni a megvilágosodást, az a karma része. Ekkor karmát hozol létre, és a karma vezérel. Csak vesztegeted az idődet fekete párnádon. Bódhidharma értelmezése szerint bármilyen nyereségvágyon alapuló gyakorlás csak a karmád ismételgetése. Számos későbbi zen mester megfeledkezett erről, amikor azt hangsúlyozta, hogy a gyakorlással bizonyos szinteket kell elérni.

Minden elérhető szintnél fontosabb a komolyságod és a helyes erőfeszítésed. A helyes erőfeszítésnek hagyományos gyakorlásunk helyes megértésén kell alapulnia. Amikor ezt a dolgot megérted, meg fogod érteni azt is, milyen fontos, hogy megőrizd a helyes tartást. Ha viszont nem érted meg ezt, akkor a tartást és a légzési módot csak a megvilágosodás elérésére szolgáló eszköznek tekinted. Ha ilyen a hozzáállásod, akkor még a kábítószerezés is jobb, mint hogy keresztbetett lábakkal ülsz! Ha gyakorlásunk csak a megvilágosodás elérésére szolgáló eszköz, akkor azt valójában lehetetlen elérni! Akkor elveszítjük a célhoz vezető út értelmét. De ha szilárdan hiszünk utunkban, akkor már el is értük a megvilágosodást. Ha hiszel utadban, akkor a megvilágosodás jelen van, míg ha nem tudsz hinni annak a gyakorlásnak az értelmében, amit éppen végzel, akkor nem tehetsz semmit. Majomtudatoddal csak ugrabugrálsz a cél körül. Mindig keresel valamit anélkül, hogy tudnád, mit csinálsz. Ha látni akarsz valamit, ki kell nyitnod a szemed. Ha nem érted Bódhidharma zenjét, csukott szemmel próbálsz megnézni valamit. Nem becsüljük le a megvilágosodás elérésének eszméjét, de a legfontosabb dolog a jelen pillanat, nem pedig valamilyen jövendőbeli nap. Erőfeszítésünket a jelen pillanatban kell megtennünk. Gyakorlásunk szempontjából ez a legfontosabb dolog.

Bódhidharma előtt Buddha tanításának tanulmányozása azt eredményezte, hogy a buddhizmusból mély és magasztos filozófia lett, és az emberek ennek az emelkedett eszménynek próbáltak megfelelni. Ez tévedés. Bódhidharma felfedezte, hogy tévedés egy magasztos vagy mély eszményt létrehozni, aztán a zazen gyakorlásával ennek elérésére törekedni. Ha zazenünk ilyen, akkor semmiben sem különbözik hétköznapi tevékenységünktől vagy majomtudatunktól. Ügy tűnik, mint valami kiváló, nagyon magasztos és szent tevékenység, de valójában nincs különbség közte és majomtudatunk között. Ezt hangsúlyozta Bódhidharma.

Mielőtt Buddha elérte a megvilágosodást, minden számunkra lehetséges erőfeszítést megtett, míg végül eljutott a különböző utak mélyreható megértéséhez. Talán azt hiszed, hogy Buddha eljutott valami olyan szintre, ahol megszabadult a karmikus élettől, de ez nem így van. Buddha sok történetet mesél megvilágosodása utáni élményeiről. Egyáltalán nem különbözött tőlünk. Amikor országa háborúban állt egy hatalmas szomszédos országgal, saját kannájáról beszélt tanítványainak, arról, hogy mennyire szenvedett, amikor látta, hogy országát a szomszéd király le fogja győzni. Ha olyasvalaki lett volna, akinek olyan megvilágosodásban volt része, amelyben nincs karma, nem lett volna oka ilyen szenvedésre. És miután elérte a megvilágosodást, még akkor is folytatta ugyanazt az erőfeszítést, amit mi is teszünk. De létszemlélete nem volt ingatag. Létszemlélete stabil volt, és figyelte mindenki életét, beleértve a sajátját is. Ugyanazzal a szemmel figyelte saját magát és másokat, mint amivel a köveket és a növényeket vagy bármi mást. Nagyon tudományos felfogása volt. Így élt, miután megvilágosodott. Ha rendelkezünk azzal a hagyományos szellemmel, hogy követjük az igazságot úgy, ahogy van, és minden egoisztikus felfogástól mentesen gyakoroljuk az utunkat, akkor el fogjuk érni a megvilágosodást annak igazi értelmében. Ha ezt megértjük, akkor minden pillanatban meg fogunk tenni minden tőlünk telhető erőfeszítést. Ez a buddhizmus igazi megértése. Tehát a buddhizmusról alkotott megértésünk nem csupán intellektuális megértés. Megértésünk ugyanakkor önmaga kifejezése is, maga a tényleges gyakorlás. Azt, hogy mi a buddhizmus, nem érthetjük meg a fiJozófia olvasásával vagy az azon való elmélkedéssel, hanem csak gyakorlással, tényleges gyakorlással. Állandóan gyakorolnunk kell a zazent, valódi természetünkbe vetett erős bizalommal, megtörve a karmikus tevékenység láncát és megtalálva helyünket a tényleges gyakorlás világában.

AZ ÁLLANDÓTLANSÁG

A tökéletes létezést a tökéletlen létezésen keresztül kell megtalálnunk.

A buddhizmus alaptanítása az állandótlanság vagy változás tana. Minden létező számára alapigazság, hogy minden változik. Ezt az igazságot senki sem tagadhatja, és ebben a buddhizmus minden tanítása összegződik. Mindannyiunk számára ez a tanítás. Bárhová is megyünk, igaz. Ez a tanítás az éntelenség tanításaként is felfogható. Mivel minden létező állandóan változik, maradandó én nem létezik. Valójában a létezők éntermészete nem más, mint a változás maga, ami minden létező én-természete. Nincs minden egyes létezőnek saját, külön én-természete. Ezt a nirvána tanának is hívják. Amikor megértjük a „minden változik” örökérvényű igazságát, és megtaláljuk benne nyugalmunkat, akkor a nirvána bán találjuk magunkat.

Ha nem fogadjuk ei azt a tényt, hogy minden változik, nem találhatunk tökéletes nyugalmat. Noha igaz, sajnos mégis nehéz elfogadnunk. Mivel nem tudjuk elfogadni az állandótlanság igazságát, szenvedünk. Tehát a szenvedés oka az, hogy nem fogadjuk el ezt az igazságot. A szenvedés okáról szóló tanítás és az a tanítás, hogy minden változik, ugyanannak az éremnek a két oldala. De szubjektív szempontból nézve, az állandótlanság az, ami a szenvedésünket okozza. Objektív szempontból ez a tan egyszerűen az az alapigazság, hogy minden változik. Dógen zendzsi azt mondta: „Az olyan tanítás, amely nem hangzik úgy, mintha valamit rád akarna kényszeríteni, nem igaz tanítás.” A tanítás maga igaz, és önmagában nem kényszerít ránk semmit, de emberi hajlamaink miatt úgy fogadjuk, mintha valamit ránk kényszerítene. De akár tetszik akár nem, ez az igazság létezik. Ha semmi sem létezik, ez az igazság sem létezik. A buddhizmus az egyes különálló létezők miatt létezik.

A tökéletes létezést a tökéletlen létezésen keresztül kell megtalálnunk. A tökéletlenségben kell megtalálnunk a tökéletességet. Számunkra a teljes tökéletesség nem különbözik a tökéletlenségtől. Az örökkévaló a nemörökkévaló létezés miatt létezik. A buddhizmusban eretnek nézetnek számít, ha bármit ezen a világon kívülről várunk. Nem keresünk semmi rajtunk kívül állót. Az igazságot ebben a világban kell megtalálnunk, nehézségeinken keresztül, szenvedésünkön keresztül. Ez a buddhizmus alaptanítása. Az öröm nem különbözik a nehézségtől, A jó nem különbözik a rossztól. A rossz jó, a jó pedig rossz. Ugyanannak az éremnek a két oldala. Tehát a megvilágosodásnak a gyakorlásban kell lennie. Ez a gyakorlás helyes felfogása és életünk helyes felfogása. Ezért az állandótlanság igazságának elfogadására az egyetlen mód az, ha megtaláljuk az örömöt a szenvedésben. Ha nem ismered fel, hogyan kell elfogadni ezt az igazságot, nem tudsz élni ebben a világban. Hiába próbálsz elmenekülni előle, erőfeszítésed hiábavaló lesz. Ha azt gondolod, hogy van valamilyen más mód, hogy elfogadd a változás örök igazságát, akkor illúziókba ringatod magad. Ez az alaptanítás arról, hogyan éljünk ebben a világban. Akárhogyan is érzel ezzel kapcsolatban, ezt el kell fogadnod. Meg kell tenned ezt az erőfeszítést.

Tehát amíg elég erőssé nem válunk ahhoz, hogy a nehézségeket örömként fogadjuk, folytatnunk kell ezt az erőfeszítést. Valójában ha elég becsületessé, elég egyenessé válsz, akkor nem is olyan nehéz elfogadni ezt az igazságot. Egy kicsit meg tudod változtatni a gondolkodásmódodat. Nehéz, de ez a nehézség nem mindig ugyanolyan. Néha nehéz, máskor nem olyan nehéz. Ha szenvedsz, némi örömöt találsz a tanításban, hogy minden változik. Amikor bajban vagy, egész könnyű elfogadni ezt a tanítást. Akkor miért ne fogadnánk el máskor is? Ez ugyanaz a dolog. Néha talán nevetsz magadon, amikor felismered, milyen önző vagy. De akárhogyan is érzel ezzel a tanítással kapcsolatban, nagyon fontos, hogy megváltoztasd a gondolkodásmódodat, és elfogadd az állandótlanság igazságát.