A kontrollálás

A buddha-természet birodalmában élni annyi, mint kis lényként pillanatról pillanatra meghalni. Amikor elveszítjük az egyensúlyt, meghalunk, ugyanakkor fejlődünk és növekszünk is. Minden, amit látunk, változik, elveszíti egyensúlyát. Minden azért látszik szépnek, mert kibillen egyensúlyából, de a háttere mindig tökéletes egyensúlyban van. Minden így létezik a buddha-természet világában, elveszítve egyensúlyát a tökéletes egyensúlyban lévő háttérrel szemben. Tehát ha úgy nézed a dolgokat, hogy nem veszed észre a hátterükben a buddha-természetet, minden a szenvedés képét mutatja. De ha megérted a létezés hátterét, akkor felismered, hogy a szenvedés maga nem más, mint az, ahogyan élünk, és ahogyan kiterjesztjük életünket. Ezért a zenben néha az élet egyensúly-nélküliségét vagy zűrzavarosságát hangsúlyozzuk.

A hagyományos japán festészet mára meglehetősen formálissá és élettelenné vált. Ezért fejlődött ki a modern művészet. A régi festők gyakorlata az volt, hogy művészi rendetlenségben pontokat vetettek papírra. Ez igencsak nehéz. Még ha meg is próbálod, amit csinálsz, általában valamiféle rendbe áll össze. Azt hiszed, hogy tudod irányítani, de nem tudod. Szinte lehetetlen a pontjaidat rendetlenül elrendezni.

Ez ugyanolyan, mint a mindennapi életben. Hiába próbálod valamennyire az irányításod alatt tartani az embereket, ez lehetetlen. Nem tudod megtenni. A legjobb mód az emberek irányítására, ha arra biztatod őket, hogy rosszalkodjanak. Akkor tágabb értelemben irányítás alatt lesznek. Tehenedre vagy juhodra akkor tudsz a legjobban felügyelni, ha nagy, tágas rétet adsz neki. Ugyanez a helyzet az emberekkel is. Először hagyd, hogy azt tegyék, amit akarnak, és figyeld meg őket. Ez a legjobb módszer. Ha nem figyelsz rájuk, az nem jó, az a legrosszabb. A második legrosszabb, ha megpróbálod irányítani őket. A legjobb, ha figyeled őket, csak figyeled, anélkül hogy irányítani próbálnál.

Ugyanez saját magadnál is működik. Ha zazen közben el akarod érni a tökéletes nyugalmat, nem szabad, hogy a tudatodban talált különféle képek megzavarjanak. Hadd jöjjenek, és hadd menjenek, így lesznek ellenőrzés alatt. De ez a módszer nem olyan könnyű. Könnyűnek hangzik, de külön erőfeszítést igényel. Hogy miképpen kell ezt a fajta erőfeszítést megtenni, az a gyakorlás titka. Tegyük fel, hogy rendkívüli körülmények között ülsz. Ha megpróbálod megnyugtatni a tudatodat, képtelen leszel ülni, és ha azon igyekszel, hogy ne zavarjon semmi, erőfeszítésed nem a helyes erőfeszítés lesz. Az egyetlen erőfeszítés, ami segít, ha számolod a lélegzeteidet, vagy ha a be- és kilégzésedre koncentrálsz. Azt mondjuk, koncentráció, de a zen igazi célja nem az, hogy a tudatunkat valamire koncentráljuk. Az igazi cél az, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, Hogy megfigyeljük őket, ahogy vannak, és hagyjunk mindent úgy történni, ahogy történik. Ezt jelenti a legtágabb értelemben az, hogy mindent ellenőrzés alá vonunk. A zen gyakorlás a kis tudatunk felnyitása. Tehát a koncentrálás csak egy segédeszköz, amely segít megvalósítani a „nagy tudatot” vagyis azt a tudatot, ami minden. Ha fel akarod fedezni a zen jelentését a mindennapi életedben, meg kell értened annak jelentését, hogy zazenben a tudatodat a légzéseden, a testedet pedig a helyes tartásban tartod. Követned kell a gyakorlás szabályait, és tanulásodnak finomabbá és gondosabbá kell válnia. Csak így tudod megtapasztalni a zen éltető szabadságát.

Dógen zendzsi azt mondta: „Az idő a jelenből a múlt felé halad.” Ez abszurd, de gyakorlásunkban néha igaz. Ahelyett, hogy az idő a múltból a jelen felé haladna, visszafelé megy, a jelenből a múltba. Josicune híres harcos volt, aki a középkori Japánban élt. Az ország akkori helyzete miatt az északi tartományokba küldték, ahol megölték. Mielőtt elment, búcsút vett a feleségétől, aki hamarosan ezt írta egy versben: „Ahogy a fonalat letekered a gombolyagról, ugyanúgy akarom, hogy a múlt jelenné váljon.” Amikor ezt mondta, valójában jelenné változtatta a múltat. Tudatában a múlt élővé vált, és tényleg az volt a jelen. Tehát ahogy Dógen mondta: „Az idő a jelenből a múlt felé halad.” Ez logikus elménkben nem igaz, de a múlt jelenné változtatásának tényleges tapasztalatában igen. Ebben van költészet, és van emberi élet.

Amikor megtapasztaljuk ezt a fajta igazságot, az azt jelenti, hogy megtaláltuk az idő igazi jelentését.

Az idő állandóan a múltból a jelen felé és a jelenből a jövő felé halad. Ez igaz, akárcsak az, hogy az idő a jövőből a jelen, a jelenből pedig a múlt felé halad. Egyszer egy zen mester kijelentette: „Egy mérföldet menni keletre annyi, mint egy mérföldet menni nyugatra.” Ez az éltető szabadság. Ezt a fajta tökéletes szabadságot kell megszereznünk.

A tökéletes szabadságot azonban nem lehet bizonyos szabályok nélkül megszerezni. Az emberek, különösen a fiatalok, azt hiszik, hogy az a szabadság, hogy azt csinálnak, amit akarnak, és hogy a zenben nincs szükség szabályokra. De nekünk feltétlenül szükségünk van néhány szabályra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig irányítás alatt kell lennünk. Amíg vannak szabályok, van esélyünk a szabadságra. Ha úgy próbálod meg elérni a szabadságot, hogy nem vagy tudatában a szabályoknak, az nem jelent semmit. Azért gyakoroljuk a zazent, hogy elérjük ezt a tökéletes szabadságot.