Az üresség

Ha meg akarod érteni a buddhizmust, minden előítéletedet el kell felejtened. Először is fel kell adnod a lényegiség vagy létezés elképzelését. Az életről alkotott szokásos elképzelés szilárdan a létezés gondolatában gyökerezik. A legtöbb ember számára minden létezik. Azt gondolják, hogy bármi, amit látnak, és bármi, amit hallanak, létezik. Természetesen a madár, amit látunk és hallunk, létezik. Létezik, de lehet, hogy ezt én nem pontosan úgy értem, mint te. A buddhista életfelfogás magában foglalja a létezést és a nem-létezést is. A madár egyszerre létezik is és nem is létezik. Mi azt tartjuk, hogy a kizárólag a létezésen alapuló életfelfogás eretnek. Ha túl komolyan veszed a dolgokat, mintha azok lényegileg vagy állandóan léteznének, eretnek vagy. Alighanem a legtöbb ember eretnek.

Mi azt mondjuk, hogy az igaz létezés az ürességből ered, és ismét az ürességbe tér vissza. Ami az ürességből jelenik meg, az igaz létezés. Keresztül kell mennünk az üresség kapuján. Ezt a létfelfogást nagyon nehéz elmagyarázni. Manapság sok ember elkezdte érezni, legalább intellektuálisan, a modem világ ürességét vagy kultúrájának önellentmondásait. A múltban például a japán emberek szilárdan bíztak kultúrájuk és hagyományos életmódjuk állandó létezésében, de amióta elveszítették a háborút, igen szkeptikussá váltak. Néhányan azt gondolják, hogy ez a szkeptikus hozzáállás szörnyű, de valójában jobb, mint a régi magatartás.

Mindaddig, míg valamilyen határozott elképzelésünk vagy reményünk van a jövőről, nem tudunk igazán komolyak lenni azzal a pillanattal kapcsolatban, ami éppen most létezik, Talán azt mondod: „Majd megcsinálom holnap, vagy jövőre”, mert azt hiszed, hogy ami ma létezik, az létezni fog holnap is. Bár nem igyekszel nagyon keményen, azt várod, hogy valami ígéretes dologban lesz részed, ha egy bizonyos utat követsz. De nincs semmilyen biztos út, amely állandóan létezne. Nincs számunkra előre kijelölt út. Pillanatról pillanatra kell megtalálnunk az utunkat. A tökéletességről alkotott valamiféle elképzelés vagy a valaki más által kijelölt tökéletes út nem az igaz út számunkra.

Mindannyiunknak ki kell taposnia a saját igaz útját, és ha megtesszük, akkor az az út ki fogja fejezni az egyetemes utat. Ennyi a rejtély. Ha egyetlen dolgot töviről hegyire, alaposan megértesz, akkor mindent megértesz. Ha mindent meg akarsz érteni, semmit sem fogsz megérteni. A legjobb, ha saját magadat érted meg, és akkor mindent meg fogsz érteni. Tehát amikor keményen próbálkozol azzal, hogy a saját utadon járj, akkor másokon is segíteni fogsz, és mások is segíteni fognak neked. Amíg nem jársz a saját utadon, addig nem tudsz másokon segíteni, és neked sem tud segíteni senki. Ahhoz, hogy ebben az igazi értelemben függetlenek lehessünk, mindent el kell felejtenünk, ami a fejünkben van, és pillanatról pillanatra fel kell fedeznünk valami egészen újat és mást. Így élünk ebben a világban.

Tehát azt mondjuk, hogy az igazi megértés az ürességből ered. Ha a buddhizmust tanulmányozod, nagytakarítást kell végezned a tudatodban. Mindent ki kell vinned a szobából, és alaposan ki kell takarítanod. Ha szükséges, utána mindent visszavihetsz. Lehet, hogy sok mindent akarsz, akkor azokat egyenként visszaviheted. De ha nincs rájuk szükség, nem kell megtartanod őket.

Látjuk a repülő madarat, néha látjuk a nyomát is. Valójában nem láthatjuk egy repülő madár nyomát, de időnként úgy érezzük, mintha képesek lennénk rá. Ez is jó. Ha szükséges, vissza kell vinned a dolgokat, amiket kivittél a szobádból. De mielőtt bevinnél valamit, valamit ki kell vinned. Ha nem teszed, a szobád megtelik régi, haszontalan vackokkal.

Azt mondjuk: „Fokozatosan leállítom a zúgó patak hangját.” Amikor végigsétálsz a patak partján, hallod a víz zúgását. A hang folyamatos, de képesnek kell lenned leállítani, ha akarod. Ez a szabadság. Ez a lemondás. Különböző gondolatok jelennek meg a tudatodban, egyik a másik után, de ha meg akarod állítani a gondolkodásodat, képes vagy rá. Tehát amikor képes vagy leállítani a patak zúgását, akkor majd értékeled a munkád érzését. De mindaddig, amíg valamilyen rögeszméd van, vagy valamilyen szokás rabja vagy, addig nem leszel képes a dolgokat a valódi értelmükben megbecsülni.

Ha keresed a szabadságot, nem találhatod meg. Ahhoz, hogy elérd az abszolút szabadságot, már szükség van magára az abszolút szabadságra. Ez a gyakorlásunk. A mi utunk nem az, hogy mindig egy irányba megyünk. Néha keletre megyünk, néha nyugatra. Egy mérföldet menni nyugatra annyi, mint visszamenni egy mérföldet keletre. Ha egy mérföldet mész keletre, az általában az ellenkezője annak, mint ha nyugatra mennél egy mérföldet. De ha lehetséges egy mérföldet menni keletre, az azt jelenti, hogy nyugatra is lehet menni egy mérföldet. Ez a szabadság. E nélkül a szabadság nélkül nem tudsz arra koncentrálni, amit csinálsz. Talán azt gondolod, hogy koncentrálsz valamire, de ha még nem érted el ezt a szabadságot, akkor mindig valamilyen kényelmetlenséget fogsz érezni abban, amit teszel. Minthogy megköt az az elképzelés, hogy keletre vagy nyugatra mész, tevékenységedet dichotómia, azaz kettősség jellemzi. Mindaddig, amíg a kettősség rabja vagy, nem érheted el az abszolút szabadságot, és nem tudsz koncentrálni.

A koncentrálás nem az, hogy erősen figyelni próbálsz valamit. Ha zazen közben egy helyre próbálsz nézni, öt perc alatt elfáradsz. Nem ez a koncentráció. A koncentráció szabadságot jelent, tehát erőfeszítésednek semmire nem kell irányulnia. Semmire nem kell koncentrálnod. A zazen gyakorlásban azt mondjuk, hogy a légzésedre kell koncentrálni, de úgy kell tudatodat a légzésen tartani, hogy teljesen elfeledkezel önmagadról, csak ülsz, és érzed a légzésedet. Ha koncentrálsz a légzésedre, el fogod felejteni magad, és ha elfelejted magad, akkor koncentrálni fogsz a légzésedre. Nem tudom, melyik van előbb. Tehát valójában nem kell túl keményen erőlködni, hogy a légzésedre koncentrálj. Csak tegyél meg annyit, amennyire képes vagy. Ha folytatod ezt a gyakorlást, végül meg fogod tapasztalni az ürességből fakadó igaz létezést.