Nyílegyenes út

Nem azért beszélek, hogy valamilyen intellektuális magyarázatot adjak, hanem csak szeretném kifejezni, milyen nagyra becsülöm zen gyakorlásunkat. Rendkívüli dolog, hogy veletek együtt ülhetek zazenben. Persze akármit teszünk, az rendkívüli, mert az életünk maga is annyira rendkívüli. Buddha azt mondta; „Az, hogy valaki megbecsülje az emberi létezést, olyan ritka, mint a piszok a körmöd hegyén.” Tudod, a piszok nemigen ragad a körmöd tetejére. Emberi életünk ritka és csodálatos. Amikor ülök, örökké ülve szeretnék maradni, de arra ösztökélem magam, hogy más gyakorlatot is végezzek, például szútrát recitáljak vagy leboruljak. És amikor leborulok, azt gondolom: „Ez csodálatos!” De ismét más gyakorlatra kell váltanom, hogy szútrát recitáljak. Tehát beszédem célja az, hogy kifejezzem megbecsülésemet, ez minden. Nem azért ülünk, hogy megszerezzünk valamit, hanem hogy kifejezzük valódi természetünket. Ez a mi gyakorlásunk.

Ha ki akarod fejezni magadat, a valódi természetedet, akkor ennek a kifejezésnek természetesnek és megfelelőnek kell lennie. Még az is önmagunk kifejezése, amikor zazenbe leülve vagy felállás előtt jobbra-balra hajlongunk. Ez nem a gyakorlatra való felkészülés vagy a gyakorlat utáni lazítás, hanem a gyakorlat része. Tehát ne úgy csináljuk, mintha valami másra készülnénk fel. Ennek a mindennapi életben is így kell lennie. A főzés, az ételkészítés Dógen szerint nem előkészület, hanem gyakorlás. A főzés nem csak annyit jelent, hogy ételt készítünk valakinek vagy saját magunknak, hanem az őszinteségünk kifejezése is. Tehát amikor főzöl, ki kell fejezned magad a konyhai tevékenységben. Hagyj rá időt magadnak bőségesen, és úgy dolgozz, hogy semmi ne járjon az eszedben, és ne várj el semmit. Csak főzz! Ez is az őszinteséged kifejezése, gyakorlásunk része. Szükséges, hogy ilyen módon zazenben ülj, de nem az ülés az egyetlen lehetőséged. Bármit is teszel, annak ugyanezt a mély tevékenységet kell kifejeznie. Meg kell becsülnünk azt, amit éppen csinálunk. A valami másra való készülés nem létezik.

A bódhiszattva útját nyílegyenes útnak vagy „sok ezer mérföld hosszú vasúti sínnek” nevezik. A sín mindig ugyanolyan. Ha kiszélesedne vagy elkeskenyedne, az végzetes lenne. Akárhová mégy, a vasúti sín mindig ugyanolyan. Ez a bódhiszattva útja. Tehát még ha a nap nyugaton kelne is, a bódhiszattvának csak egy útja van. Az az útja, hogy minden pillanatban kifejezze természetét és őszinteségét.

Vasúti sínt mondunk, de valójában ilyesmi nem létezik. Maga az őszinteség a sín. A vonatból látott tájak változnak, de mi mindig ugyanazon a pályán haladunk. A sínnek pedig nincs sem eleje, sem vége: kezdet és vég nélküli pálya. Nincs sem kiindulási pont sem cél, nincs mit elérni. A mi utunk a haladás a pályán. Ez a zen gyakorlás természete.

Ha a vasúti sín felkelti az érdeklődésedet, akkor veszélyben vagy. Nem kell látni a sínt. Ha arra nézel, elszédülsz. Inkább élvezd a tájat, amit a vonatból látsz. Ez a mi utunk. Az utasoknak nem kell a sínekkel foglalkozniuk. Valaki majd törődik azokkal. Buddha majd törődik velük. De néha megpróbáljuk megmagyarázni ezt a vasúti sínt, mert ha valami mindig ugyanaz, akkor kíváncsiak leszünk rá. Csodálkozunk: Hogyan lehet egy bódhiszattva mindig ugyanolyan? Mi a titka? De nincs titok. Mindenkinek ugyanaz a természete, mint a vasúti sínnek.

Két jó barát, Csőkéi és Hofuku a bódhiszattva útjáról beszélgettek. Csőkéi azt mondta:

– Még ha egy arhatnak¹ gonosz vágyai támadnának is, a Tathágatának akkor sem lenne kétféle szava. Én azt mondom, hogy a Tathágatának vannak szavai, de ezek nem dualisztikus szavak.

Hofuku azt felelte:

– Lehet, hogy ezt állítod, a magyarázatod mégsem tökéletes.

Csőkéi megkérdezte:

– Te hogy értelmezed a Tathágata szavait?

Hofuku erre azt válaszolta:

– Eleget beszélgettünk, igyunk egy csésze teát!

Hofuku nem adott választ a barátjának, mert az utunkat nem lehet szavakkal elmagyarázni. Gyakorlásuk részeként megvitatták a bódhiszattva útját, mégsem várták, hogy új magyarázatot találnak rá. Tehát Hofuku azt felelte: „A beszélgetésnek vége, igyunk egy csésze teát!”

Ez nagyon jó válasz, nem igaz? Érvényes az én beszédemre is. Amikor vége, ti sem hallgatjátok tovább. Nem kell visszaemlékezni arra, amit mondtam, nem kell megérteni az elhangzottakat. Már érted, önmagadban tökéletesen érted. Nincs probléma.

Footnotes

1. Megvilágosodott szent, olyasvalaki, aki megszabadult a szenvedélyektől és az énelképzelésektől. (A szerk.) ↩