Önmagadat tanulmányozd

Ez a buddhizmus.

A buddhizmus tanulmányozásának nem az a célja, hogy a buddhizmust, hanem hogy önmagunkat tanulmányozzuk. Némi tanítás nélkül lehetetlen önmagunkat tanulmányoznunk. Ha tudni akarod, mi a víz, szükséged van a tudományra, a tudósnak pedig laboratóriumra van szüksége. A laboratóriumban többféle módon lehet tanulmányozni a vizet. Így meg lehet tudni, hogy milyen elemekből áll, hogy milyen lehetséges formái vannak, és hogy milyen a természete. De ezek alapján nem lehet megismerni magát a vizet. Saját magunkkal ugyanez a helyzet. Szükségünk van némi tanításra, de egyedül csak a tanítás tanulmányozása által nem lehet megtudni, mi vagyok „én” önmagamban. A tanításon keresztül megérthetjük emberi természetünket, de a tanítás nem azonos önmagunkkal, hanem valamiféle rólunk szóló magyarázat. Ezért súlyos hiba ragaszkodni a tanításhoz vagy a tanítóhoz. Abban a pillanatban, hogy egy tanítóval találkozol, el kell hagynod őt, és függetlennek kell lenned. Ha nem ragaszkodsz a tanítóhoz, ő meg fogja mutatni az önmagadhoz vezető utat. A tanító érted tanító, nem önmagáért.

Rinzai, egy korai kínai zen mester elemezte, hogyan kell tanítványait négyféle módon tanítania. Néha magáról a tanítványról beszélt, néha magáról a tanításról, néha magyarázatot adott a tanítványról vagy a tanításról, időnként pedig egyáltalán semmilyen útmutatást nem adott nekik. Tudta, hogy a tanítvány az tanítvány, még akkor is, ha semmilyen útmutatást nem kap. Tulajdonképpen nincs szükség a tanítvány tanítására, mert a tanítvány maga buddha, még ha ennek nincs is tudatában. Ha viszont tudatában van valódi természetének, de ragaszkodik ehhez a tudathoz, az már rossz. Amikor nincs tudatában, minden az övé, de ha tudatára ébred ennek, akkor azt gondolja, hogy aminek tudatában van, az ő maga – ez pedig súlyos tévedés.

Amikor nem hallasz semmit a tanítótól, csak ülsz, azt hívják tanítás nélküli tanításnak. De ez néha nem elég, ezért hallgatunk előadásokat, és ezért beszélgetünk. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a meghatározott helyen végzett gyakorlás célja önmagunk tanulmányozása. Hogy függetlenek lehessünk, tanulunk. Mint a tudósoknak, nekünk is kellenek eszközök a vizsgálódáshoz. Szükségünk van egy tanítóra, mert lehetetlen önmagunk révén tanulmányozni önmagunkat. De ne ess tévedésbe, és ne tartsd meg egyedül magadnak, amit a mesterrel együtt megtanultál! Az a tanulmány, amit a mestereddel végzel, mindennapi életed, szakadatlan tevékenységed része. Ebben az értelemben nincs különbség a gyakorlás és a mindennapi tevékenységeid között. Tehát az életed értelmét megtalálni a zendóban annyi, mint megtalálni mindennapi tevékenységeid értelmét. Hogy tudatában légy az életed értelmének, gyakorlod a zazent.

Amikor Japánban, az Eiheidzsi kolostorban voltam, mindenki azt tette, amit tennie kellett. Ez minden. Ugyanaz, mint a reggeli felkelés: fel kell kelnünk. Amikor ülni kellett az Eiheidzsi kolostorban, akkor ültünk, amikor le kellett borulni Buddha előtt, leborultunk Buddha előtt. Ez minden. Amikor pedig gyakoroltunk, nem éreztünk semmi különöset. Még azt sem éreztük, hogy most kolostori életet élünk. Számunkra a kolostori élet volt a szokásos élet, és azok az emberek voltak szokatlanok, akik a városból jöttek. Amikor megláttuk őket, azt éreztük: „Ó, jött néhány furcsa ember!”

De amikor elhagytam az Eiheidzsit, és egy ideig távol voltam, akkor visszatérésem után más volt. Hallottam a gyakorlás különféle hangjait — a harangokat és a szútrát recitáló szerzeteseket és mély érzéseim támadtak. Szememből, orromból és számból folytak a könnyek! Csak azok tudják érezni atmoszféráját, akik kívül vannak a kolostoron. Akik gyakorolnak, nem éreznek semmit. Azt hiszem, ez mindenre vonatkozik. Amikor halljuk a fenyőfák hangját egy szeles napon, a szél csak fúj, a fenyőfa pedig csak áll a szélben. Ez minden, amit csinálnak. De azok, akik figyelnek a szélre a fák között, verset írnak vagy valami szokatlant éreznek. Ügy gondolom, ez mindennel így van.

Tehát nem az a lényeg, hogy érezz valamit a buddhizmussal kapcsolatban. Mindegy, hogy jó-e ez az érzés vagy rossz. Nem törődünk vele, akármilyen is. A buddhizmus nem jó vagy rossz. Azt teszszük, amit éppen tennünk kell. Ez a buddhizmus. Persze szükség van némi bátorításra, de ez a bátorítás csak bátorítás. Nem ez a gyakorlás igazi célja, ez pusztán gyógyszer. Amikor elkedvetlenedünk, egy kis orvosságot akarunk. Amikor jó kedvünk van, nincs szükségünk semmilyen orvosságra. Nem szabad összetéveszteni az orvosságot az étellel Néha szükségünk van orvosságra, de nem szabad, hogy táplálékunkká váljon.

Rinzai négy gyakorlási módszere közül tehát az a tökéletes, amikor a tanítványnak semmilyen önmagára vonatkozó magyarázatot, sem pedig bátorítást nem ad. Ha úgy gondolunk magunkra, mint a testünkre, akkor a tanítás lehet a ruhánk. Néha a ruhánkról beszélünk, néha a testünkről, de valójában sem a ruha, sem a test nem mi vagyunk. Mi a nagy tevékenység vagyunk. Csak kifejezzük a nagy tevékenység legapróbb részecskéjét, ez minden. Rendben van tehát, hogy magunkról beszélünk, de valójában nincs szükség erre. Még mielőtt kinyitnánk a szánkat, már kifejezzük a nagy létezést, beleértve önmagunkat is. Ezért az önmagunkról való beszéd célja az, hogy eloszlassuk a félreértést, ami akkor támad, amikor a nagy tevékenység bármilyen adott, múlandó formájához vagy színéhez ragaszkodunk. Beszélni kell arról, hogy mi a testünk és mi a tevékenységünk, hogy semmilyen tévedésbe ne eshessünk velük kapcsolatban. Tehát önmagunkról beszélni valójában annyi, mint elfelejteni önmagunkat.

Dógen zendzsi azt mondta: „A buddhizmust tanulmányozni annyi, mint önmagunkat tanulmányozni. Önmagunkat tanulmányozni annyi, mint elfelejteni önmagunkat.” Ha ragaszkodsz valódi természeted valamilyen múlandó kifejezéséhez, akkor beszélni kell a buddhizmusról, különben azt hiszed, hogy ez a múlandó kifejezés az. De ez a bizonyos múlandó kifejezés nem az, ugyanakkor mégiscsak az] Egy ideig az, az idő egy legkisebb töredékéig az. De ez nincs mindig így: a következő pillanatban már nem így van, tehát az nem az. Azért kell tanulmányozni a buddhizmust, hogy ezt a tényt felismerd. De a buddhizmus tanulmányozásának célja önmagunk tanulmányozása és önmagunk elfelejtése. Amikor elfelejtjük önmagunkat, valójában a nagy létezés igazi tevékenységével, vagyis a valósággal vagyunk azonosak. Amikor felismerjük ezt a tényt, semmilyen probléma nincs ezen a világon, és élvezhetjük az életünket, anélkül hogy bármilyen nehézséget éreznénk. Gyakorlásunk célja az, hogy ennek a ténynek a tudatában legyünk.