Cserepet fényesíteni

A zen történeteket vagy kóanokat nagyon nehéz megérteni, amíg nem tudod, mit csinálunk pillanatról pillanatra. De ha pontosan tudod, mit teszünk minden egyes pillanatban, akkor nem fogod a kóanokat olyan nehéznek találni. Rengeteg kóan van. Gyakran beszélek nektek a békáról, és olyankor mindenki nevet. De a béka nagyon érdekes. Tudjátok, ő is úgy ül, mint mi, de nem gondolja, hogy valami különöset csinál. Amikor elmész a zendóba, és ülsz, úgy gondolhatod, hogy valami különöset csinálsz. Zazent gyakorolsz, miközben a feleséged vagy férjed alszik! Valami különöset csinálsz, a párod meg lustálkodik! Lehet, hogy így vélekedsz a zazenről. De nézd meg a békát. A béka is ül, akárcsak mi, de fogalma sincs a zazenről. Figyeld meg! Ha valami bosszantja, grimaszt vág. Ha valami ennivaló jön arra, elkapja és megeszi, szintén ülés közben, klójában ez a mi zazenünk is – nem valami különös dolog.

Most elmondok egy béka-kóan félét. Baszo híres zen mester volt, Ló-mesternek hívták. A hatodik pátriárka egyik tanítványának, Nangakunak volt a tanítványa. Mialatt Nangakunál tanult, egyszer éppen ült és zazent gyakorolt. Tagbaszakadt és erős hangú ember volt, és amikor beszélt, nyelve elérte az orrát. A zazenje is biztosan kiváló volt. Nangaku látta, ahogy ül, mint egy nagy hegy vagy mint egy béka. Megkérdezte tőle:

– Mit csinálsz?

– Zazent gyakorlok – felelte Baszo.

– Miért gyakorolsz zazent?

– El akarom érni a megvilágosodást. Buddha akarok lenni – válaszolta a tanítvány.

Tudod mit csinált erre a mester? Felvett egy darab cserepet, és elkezdte csiszolni. Japánban az a szokás, hogy amikor kivesszük a cserepet a kemencéből, addig csiszoljuk, míg szép fényes nem lesz. Tehát Nangaku felvett egy cserepet, és elkezdte fényesíteni. Baszó, a tanítvány megkérdezte:

– Mit csinálsz?

– Drágakővé akarom változtatni ezt a cserepet.

– Hogyan lehetne egy cserepet drágakővé változtatni?

– Hogyan lehetne buddhává válni a zazen gyakorlása által? – felelte Nangaku. – El akarod érni a buddhaságot? Nincs buddhaság a közönséges tudatodon kívül. Ha a szekér nem megy, melyiket ütöd, a szekeret vagy a lovat? – kérdezte a mester.

Nangaku azt akarja mondani ezzel, hogy bármit is csinálsz, az zazen. Az igazi zazen túl van az ágyban levésen vagy a zendó bán való ülésen. Ha a feleséged vagy a férjed az ágyban fekszik, az zazen. Ha azt gondolod, hogy „én itt ülök, a feleségem pedig az ágyban fekszik”, akkor az nem igazi zazen, még ha keresztbe tett lábbal ülsz is itt. Mindig olyannak kell lenned, mint a béka. Az az igazi zazen. Dógen zendzsi így kommentálta ezt a kóant: „Amikor a Lómester Lómesterré válik, a zen zenné válik.” Amikor Baszó Baszo-vá válik, zazenje igazi zazenné válik, a zen pedig zenné válik. Mi az igazi zazen? Amikor önmagaddá válsz! Amikor te te vagy, akkor bármit is csinálsz, az zazen. Még ha az ágyban fekszel is, többnyire nem vagy önmagad. Még ha a zendóbzn ülsz is, kétlem, hogy te a valódi értelemben te vagy.

Íme egy másik híres kóan. Zuikan zen mesternek az volt a szokása, hogy folyton megszólította magát:

– Zuikan? – kiáltotta.

Aztán válaszolt:

– Igen!

– Zuikan?

– Igen!

Persze teljesen egyedül élt kis zendójában, és tudta, hogy ki ó, de néha elveszítette önmagát. Ahányszor elveszítette önmagát, önmagát hívta:

– Zuikan?

– Igen!

Ha olyanok vagyunk, mint a béka, akkor mindig önmagunk vagyunk. De még a béka is elveszíti néha önmagát, és savanyú képet vág. Aztán ha elébe kerül valami, elkapja és megeszi. Ezért azt hiszem, a béka állandóan szólongatja magát. Úgy gondolom, neked is ezt kellene tenned. Még zazen közben is elveszíted magad. Amikor elálmosodsz vagy a tudatod elkalandozik, elveszíted magad. Amikor a lábad fájni kezd – „Miért fáj ennyire a lábam?” elveszíted magad. A problémád azért válik számodra problémává, mert elveszíted magad. Ha nem veszíted el magad, akkor valójában olyankor sincs probléma, amikor nehézségeid támadnak. Csak ülsz a probléma kellős közepén. Ha része vagy a problémának, vagy ha a probléma a te részed, akkor nincs probléma, mert te vagy maga a probléma. A probléma te magad vagy. Ha ez így van, nincs probléma.

Ha az életed mindig a körülményeid egy része – más szavakkal, ha visszahívod magadat önmagadhoz a jelen pillanatban – akkor nincs probléma. Ha viszont elmerülsz valamilyen illúzióban, ami tőled különálló dolog, akkor a körülményeid már nem valóságosak, és a tudatod sem valóságos. Ha te magad illúziók rabja vagy, akkor a környezeted is homályos, ködös illúziókból áll. Illuzórikus gondolatokba bonyolódsz, egyikbe a másik után. A legtöbb ember illúziók között él, belebonyolódva a problémájába, próbálva megoldani a problémáit. De az élet maga nem más, mint problémák között élni, a probléma megoldása pedig az, hogy részévé válunk, eggyé válunk vele.

Tehát melyiket ütöd, a szekeret vagy a lovat? Melyiket ütöd, magadat vagy a problémáidat? Ha azon kezdesz töprengeni, hogy melyiket üsd, az azt jelenti, hogy máris elkalandoztál. De ha a lóra csapsz, a szekér menni fog. Valójában a szekér és a ló nem különböznek. Ha önmagad vagy, nem probléma, hogy a szekeret kell-e ütni, vagy a lovat. Ha te te vagy, a zazen igazi zazenné válik. Ezért amikor te zazent gyakorolsz, a problémád is zazent fog gyakorolni, és minden egyéb is zazent fog gyakorolni. Bár a feleséged az ágyban fekszik, ő is zazent fog gyakorolni – amikor te zazent gyakorolsz! De ha nem igazi zazent gyakorolsz, akkor ott a feleséged, és ott vagy te, mindegyikőtök teljesen különböző, egymástól teljesen elválasztott. Ezért ha neked igazi a gyakorlásod, akkor ugyanabban a pillanatban minden más is a mi utunkat gyakorolja.

Ezért kell mindig szólítanunk önmagunkat, vizsgálnunk önmagunkat, mint egy doktor, aki a saját hátát kopogtatja. Ez nagyon fontos. Ilyen gyakorlást kell folytatni, pillanatról pillanatra, szakadatlanul. Azt mondjuk: „Amikor itt az éjszaka, jön a hajnal.” Ez azt jelenti, hogy nincs éles határ az éjszaka és a hajnal között. Mielőtt vége a nyárnak, jön az ősz. Így kell megértenünk az életünket. Ezzel a megértéssel kell gyakorolnunk, és így kell megoldanunk a problémáinkat. Valójában már az is elég – ha egyirányú erőfeszítéssel teszed hogy dolgozol a problémán. Csak fényesítsd a cserepet, ez a mi gyakorlásunk. Nem az a gyakorlás célja, hogy drágakővé változtassuk a cserepet. Csak folytasd az ülést, ez az igazi értelemben vett gyakorlás. Nem az a kérdés, hogy el lehet-e érni a buddhaságot, vagy hogy drágakővé lehet-e változtatni a cserepet. A legfontosabb, hogy ezzel a megértéssel dolgozzunk és éljünk a világban. Ez a mi gyakorlásunk, ez az igazi zazen. Ezért azt mondjuk: „Amikor eszel, egyél!” Tudod, hogy meg kell enned, ami előtted van. Néha nem eszed meg. Bár eszel, a tudatod máshol jár. Nem kóstolod meg azt, ami a szádban van. Amíg képes vagy enni, amikor eszel, minden rendben van. Egy cseppet se aggódj, hiszen ez azt jelenti, hogy önmagad vagy;

Amikor önmagad vagy, úgy látod a dolgokat, ahogyan vannak, és eggyé válsz a környezeteddel. Ott van a valódi önmagad. Ekkor a gyakorlásod is igazi, olyan, mint a béka gyakorlása. A béka jó példája a mi gyakorlásunknak – amikor a béka békává válik, a zen zenné válik. Amikor igazán mélyen megérted a békát, akkor eléred a megvilágosodást, Buddha vagy. Ekkor másoknak is jó vagy: a férjednek vagy a feleségednek, a fiadnak vagy a lányodnak. Ez a zazen!