Az állandóság

Mai mondanivalónk így foglalható össze: „Műveld a saját szellemedet!” Ez azt jelenti, hogy ne kezdj önmagadon kívül kutatni. Ez nagyon fontos, és ez a zen gyakorlás egyetlen módja. Természetesen az írások olvasása, a szútrák recitálása vagy az ülés is zen. Mindezeknek zennek kell lenniük. De ha az erőfeszítés vagy a gyakorlás nem megfelelő irányú, akkor egyáltalán nem fog működni. Nem csak hogy nem fog működni, de még tiszta természetedet is elronthatja. Akkor minél többet tudsz a zenről, az annál jobban el fog rontani. A tudatod megtelik szeméttel, pecsétes lesz.

Számunkra teljesen megszokott dolog, hogy különböző forrásokból információkat gyűjtünk össze, azt gondolva, hogy így növelhetjük tudásunkat. Ha ezen az úton járunk, végül valójában egyáltalán semmit sem fogunk tudni. A buddhizmusról alkotott felfogásunk nem lehet csupán sok-sok információtöredék, amit a tudás megszerzésére törekedve gyűjtünk össze. A tudás gyűjtögetése helyett inkább tisztítsd meg a tudatodat. Ha tudatod tiszta, az igazi tudás már a tiéd. Ha tiszta, világos tudattal hallgatod a tanításunkat, akkor úgy tudod fogadni, mintha olyasmit hallanál, amit már tudsz. Ezt hívják ürességnek, mindenható énnek vagy mindentudásnak. Ha mindent tudsz, olyan vagy, mint a sötét égbolt. A sötét égbolton néha egy villanás hasít keresztül. Mihelyt elmúlik, elfelejted, és nem marad más, csak a sötét égbolt. Az ég sohasem lepődik meg, amikor hirtelen villám cikázik át rajta, és amikor felvillan, gyönyörű látvány. Ha van szabad terünk, mindig készen állunk a villám látványára.

Kínában Rozan köd borította panorámájáról híres. En még nem jártam Kínában, de gyönyörű hegyek lehetnek ott, és csodálatos látvány lehet, ahogy a fehér felhők vagy a ködfoltok jönnek-mennek a hegyek között. Bár csodálatos, egy kínai vers mégis azt mondja: „Rozan a ködös, esős napokról híres, a hatalmas Szekkó folyó pedig áradásáról és apadásáról. Ez minden.” Ez minden, de ez pompás! Mi így értékeljük a dolgokat.

Ezért úgy kell befogadnod a tudást, mintha olyasmit hallanál, amit már tudsz. De ez nem azt jelenti, hogy a különböző ismereteket pusztán mint saját véleményünk visszhangját kellene befogadnunk, hanem azt, hogy bármit látunk vagy hallunk, nem szabad meglepődnünk. Ha a dolgokat csak önmagad visszhangjaként fogadod, akkor nem látod azokat valójában, nem úgy fogod fel őket, ahogyan vannak. Ezért amikor azt mondjuk: „Rozan a ködös, esős napokról híres”, az nem azt jelenti, hogy úgy értékeljük ezt a látványt, hogy felidézünk valamilyen tájat, amit már korábban láttunk: „Nem is olyan csodálatos, már láttam ilyet.” Vagy: „Én sokkal szebb képeket is festettem már! Ez a Rozan, ez semmi!” Ez nem a mi utunk. Ha kész vagy arra, hogy úgy fogadd el a dolgokat, ahogyan vannak, akkor régi barátként fogadod őket, még ha új érzéssel értékeled is őket.

Nem szabad halmoznunk az ismereteket. Szabadnak kell lennünk a tudásunktól. Ha gyűjtőd a különféle ismereteket, akkor talán kiváló gyűjteményed lesz, de ez nem a mi utunk. Nekünk nem kell bámulatba ejtenünk az embereket csodálatos kincseinkkel. Nem kell valami különlegesre törekednünk. Ha valamit teljességében értékelni akarsz, el kell felejtened önmagadat. Úgy kell elfogadnod, mint a villámot, amely az éj mély sötétjén átvillan.

Néha azt gondoljuk, hogy valami szokatlan dolgot nem tudunk megérteni, pedig valójában számunkra semmi sem szokatlan. Néhányan úgy vélik, hogy „a buddhizmust szinte lehetetlen megérteni, mert a kulturális hátterünk annyira különböző. Hogyan is érthetnénk meg a keleti gondolkodást?” A buddhizmust természetesen nem lehet elválasztani kulturális hátterétől, ez igaz. De ha egy japán buddhista az Egyesült Államokba jön, akkor már nem japán többé. Én itt élek a ti kultúrkörötökben. Majdnem ugyanazt az ételt eszem, amit ti, és a ti nyelveteken beszélek veletek. Még ha ti nem is értetek meg engem tökéletesen, én meg akarlak érteni benneteket. Talán jobban meg is tudlak érteni benneteket, mint bárki, aki beszél és ért angolul. Ez igaz. Azt hiszem, még akkor is tudnék kommunikálni az emberekkel, ha egyáltalán nem tudnék angolul. Amíg az ég mély sötétjében élünk, amíg az ürességben élünk, addig mindig van lehetőség a megértésre.

Mindig hangsúlyozom, hogy ha meg akarod érteni a buddhizmust, akkor nagyon türelmesnek kell lenned, de régóta keresem a jobb szót a türelem helyett. A japán nin szót általában türelemnek fordítják, de az állandóság talán megfelelőbb. Arra, hogy türelmes legyél, kényszerítened kell magad, de az állandóságban nincs különösebb erőfeszítés – csak a változatlan képesség arra, hogy a dolgokat úgy fogadd el, ahogyan vannak. Akiknek nincs elképzelésük az ürességről, ezt a képességet talán türelemnek fogják fel, de a türelem valójában nem-elfogadás is lehet. Azok előtt, akik, ha csak intuitíven is, de ismerik az üresség állapotát, mindig nyitva áll a lehetőség, hogy úgy fogadják el a dolgokat, ahogyan azok vannak. Ok mindent értékelni tudnak. Mindenben, amit tesznek, még a nagyon nehéz dolgokban is, mindig képesek lesznek feloldani problémáikat az állandóság által.

A nin az az út, ahogyan a szellemünket fejlesztjük. A nin folyamatos gyakorlásunk módja. Mindig a sötét, üres égben kell élnünk. Az ég mindig az ég. Bár felhők és villámok jönnek, az eget ez nem zavarja. Még ha a megvilágosodás villáma csap is le, a gyakorlás mindezt elfelejti. Azután újra kész a következő megvilágosodásra. Újra és újra meg kell világosodnunk, ha lehet pillanatról pillanatra. Ezt hívják megvilágosodásnak, mielőtt eléred, és miután elérted.