Epilógus
Zen tudat
Mielőtt elállna az eső, már hallunk egy madarat. Még a vastag hóréteg alatt is látunk hóvirágot és néhány új hajtást.
Itt Amerikában nem határozhatjuk meg a zen buddhistákat ugyanúgy, mint Japánban. Az amerikai tanítványok nem papok, de nem is igazán világiak. Én ezt így fogom fel: az, hogy nem vagytok papok, világos, de az már nehezebb, hogy nem vagytok teljesen világiak. Szerintem különleges emberek vagytok, és olyan különleges gyakorlásra van szükségetek, ami nem pontosan papi gyakorlás, de nem is pontosan a világi ember gyakorlása. A saját utatokon haladtok afelé, hogy felfedezzetek valamilyen megfelelő életmódot. Azt hiszem, ez a mi zen közösségünk, a mi zen csoportunk.
Azt is tudnunk kell azonban, hogy mi a mi osztatlan, eredeti utunk, és mi Dógen gyakorlása. Dógen zendzsi azt mondta, hogy egyesek talán elérik a megvilágosodást, mások talán nem. Ez olyan dolog, ami engem nagyon érdekel. Bár mindannyiunknak ugyanaz az alapvető gyakorlása, amit ugyanúgy végzünk, egyesek esetleg elérik a megvilágosodást, míg mások talán nem. Ez azt jelenti, hogy még ha nem is tapasztaljuk a megvilágosodást, de a helyes módon, a helyes hozzáállással és a gyakoriás helyes felfogásával ülünk, akkor az zen. Az a fő, hogy komolyan gyakoroljunk, a hozzáállásunkban pedig az a fontos, hogy értsük a nagy tudatot és bízzunk benne.
Azt mondjuk, hogy „nagy tudat”, „kis tudat”, „buddha-tudat” vagy „zen tudat”, és ezek a szavak jelentenek valamit, tudod, de olyasmit, amit nem tudunk és nem is szabad megpróbálnunk a tapasztalat szempontjából felfognunk. A megvilágosodás élményéről beszélünk, de ez nem olyan fajta tapasztalat, amit a jó és a rossz, a tér és az idő, a múlt és a jövő fogalmainak keretén belül fogunk megszerezni. Olyan tapasztalat vagy tudatosság ez, amely meghaladja ezeket a megkülönböztetéseket vagy érzéseket. Tehát ne tegyük fel a kérdést, hogy: „Mi az a megvilágosodás-élmény?” Az ilyen kérdés azt jelzi, hogy nem tudod, mi a zen tapasztalat. A megvilágosodásra nem lehet a szokásos gondolkodásmóddal rákérdezni. Ha nem bonyolódsz ilyen fajta gondolkodásba, akkor van némi esélyed, hogy megértsd, mi a zen tapasztalat.
A nagy tudat, amelyben bíznunk kell, nem olyasmi, amit objektíven meg tudnánk tapasztalni. Ez valami, ami mindig veled van, mindig a te oldaladon áll. A szemed veled van, mert nem láthatod, és a szemed sem látja saját magát. A szem csak a külső dolgokat, az objektív dolgokat látja. Ha önmagadról gondolkodsz, az az én már nem a te igazi éned többé. Nem tudod kivetíteni magad, mint valami objektív dolgot, hogy aztán gondolkozz róla. A tudat, ami mindig veled van, nem egyszerűen csak a te tudatod, hanem egyetemes, mindig ugyanaz, és nem különbözik mások tudatától. Zen tudat. Hatalmas tudat. Minden, amit látsz, ez a tudat. Valódi tudatod mindig együtt van azzal, amit látsz, bármi is legyen az. Jóllehet nem ismered saját tudatodat, azért az jelen van – abban a pillanatban, hogy meglátsz valamit, ott van. Ez nagyon érdekes. Tudatod mindig együtt van azokkal a dolgokkal, amelyeket megfigyelsz. Tehát, látod, ez a tudat egyúttal minden is.
Az igazi tudat figyelő tudat. Nem mondhatod, hogy: „Ez az énem, az én kicsi vagy behatárolt tudatom, az pedig a nagy tudat.” Ezzel korlátoznád önmagad, beszűkítenéd valódi tudatodat, tárgyiasítanád a tudatodat. Bódhidharma azt mondta: „Ahhoz, hogy meglásd a halat, a vizet kell figyelned.” Valójában amikor a vizet figyeled, az igazi halat látod. Mielőtt meglátnád a buddha-természetet, a saját tudatodat figyeled. Amikor látod a vizet, jelen van a valódi természet. A valódi természet a víz figyelése. Amikor azt mondod: „Nagyon vacak a zazenem”, valódi természeted akkor is ott van, csak buta módon nem veszed észre, szándékosan figyelmen kívül hagyod. Az „énnek”, amellyel a tudatodat figyeled, óriási jelentősége van. Ez nem a „nagy én”, hanem az az én, amely szakadatlanul aktív, mindig úszik, mindig szárnyal a hatalmas levegőégben. Szárnyak alatt a gondolatot és a tevékenységet értem. A hatalmas ég az otthon, az én otthonom. Nincs madár vagy levegő. Amikor a hal úszik, a víz és a hal a hal. Nincs semmi más, csak hal. Érted?
A buddha-természetet nem lehet élveboncolással megtalálni. A valóságot nem lehet a gondolkodó vagy érző tudattal megragadni. Pillanatról pillanatra figyelni a légzésed, figyelni a tartásod – ez a valódi természet. Nincs semmilyen titok mögötte.
Nekünk, buddhistáknak nincs semmiféle olyan elképzelésünk, hogy csak anyag van, vagy csak tudat, nem gondolkodunk sem a tudat produktumairól, sem arról, hogy a tudat a létezés velejárója lenne. Mi mindig arról beszélünk, hogy a tudat és a test, a tudat és az anyag mindig egy és ugyanaz. De ha nem figyelsz eléggé, ez úgy hangozhat, mintha a létezés valamiféle velejárójáról, „anyagiról”, illetve „szellemiről” lenne szó – ami esetleg lehet az elhangzottak egy változata. De valójában mi mindig arról a tudatról beszélünk, ami velünkvan, ami a valódi tudat. A megvilágosodás élménye ennek a tudatnak a felismerése, megértése és megvalósítása, amely mindig velünk van, és amit nem láthatunk. Érted?
Ha úgy próbálod elérni a megvilágosodást, ahogy egy fényes csillagot látsz az égen, akkor talán csodálatos lesz, és te majd azt gondolod: „Ó, ez a megvilágosodás!” Ez nem a megvilágosodás, hanem a szó szoros értelmében eretnekség. Még ha nem is veszed észre, ez a „csak anyag” felfogáson alapul. Megvilágosodási élményeid tucatjai ilyenek – némelyik csak anyagi, némelyik a tudatod tárgya, mintha a helyes gyakorláson keresztül megtaláltad volna azt a csillagot. Ez az „én” és a „tárgy” elgondolása. Nem így kell keresni a megvilágosodást.
A zen iskola tényleges természetünkön, valódi tudatunkon alapul, ahogyan az a gyakorlás során kifejeződik és megvalósul. A zen nem függ semmilyen meghatározott tantól, és nem próbálja a gyakorlást tanítással helyettesíteni. Azért gyakoroljuk a zazent, hogy kifejezzük valódi természetüket, nem pedig azért, hogy elérjük a megvilágosodást. Bódhidharma buddhizmusa az, hogy gyakorlássá kell lenni, megvilágosodássá kell lenni. Először ez talán valamiféle hit, de később olyasmi, amit a tanítvány érez, vagy ami már az övé. A fizikai gyakorlást és a szabályokat nem olyan könnyű megérteni, az amerikaiaknak talán különösen nehéz. Olyan szabadságfogalmatok van, amely a fizikai szabadságra, a cselekvési szabadságra összpontosít. Ez az elképzelés mentális szenvedést és a szabadság elvesztését okozza. Azt elhiszed, hogy korlátozni kellene a gondolkodásodat, hogy gondolataid némelyike felesleges, fájdalmas vagy bele lehet bonyolódni, de a fizikai tevékenységedet nem akarod korlátozni. Hjakudzsó ebből a célból alkotta meg a szabályokat és a zen életmódot Kínában. Az érdekelte, hogyan lehet a valódi tudat szabadságát kifejezni és továbbadni. A zen tudatot zen életmódunkban adjuk tovább, ami Hjakudzsó szabályain alapul.
Azt hiszem, természetes, hogy nekünk mint csoportnak és mint amerikai zen tanítványoknak szükségünk van valamilyen életmódra, és ahogyan Hjakudzsó kialakította a kolostori életet Kínában, nekünk is ki kell alakítanunk egy amerikai zen életformát. Ezt nem tréfából mondom, hanem teljesen komolyan, de nem akarok túlságosan komoly lenni. Ha túl komollyá válunk, elveszítjük az utat, s ha játékokat játszunk, akkor is elveszítjük az utat. Apránként, türelemmel és kitartással meg kell találnunk magunknak az utat, ki kell találnunk, hogyan éljünk saját magunkkal és egymással. Így ki fogjuk találni saját előírásainkat. Ha keményen gyakorolunk, ha a zazenre koncentrálunk, és úgy szervezzük az életünket, hogy jól tudjunk ülni, rá fogunk ébredni, hogy mit csinálunk. De a szabályok és az életmód kialakításában nagyon gondosnak kell lennünk. Ha az túl szigorú, kudarcot vallunk, ha túl laza, nem használnak a szabályok. Elég szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy tekintélye legyen, olyan tekintélye, amelynek mindenki engedelmeskedik. A szabályoknak betarthatóaknak kell lenniük. Így épült fel a zen hagyomány, lépésről lépésre elhatározva, általunk létrehozva gyakorlásunk során. Semmit sem lehet erőltetni, de ha egyszer döntöttünk a szabályokról, teljes mértékben be kell tartanunk őket mindaddig, amíg nem változnak. Ez nem jó vagy rossz, kényelmesség vagy kényelmetlenség kérdése. Csak csinálod, kérdés nélkül. Így a tudatod szabad. A fontos az, hogy megkülönböztetés nélkül tartsd be a szabályaidat. Ilyen módon meg fogod ismerni a tiszta zen tudatot. Saját életmódunkat élni azt jelenti, hogy bátorítjuk az embereket: éljenek spirituálisabb és megfelelőbb életet emberi lényekként. Azt hiszem, egyszer majd kialakul a saját gyakorlásotok Amerikában.
A tiszta tudat tanulmányozásának egyetlen módja a gyakorlás. Legbelső természetünknek valamilyen közvetítőre van szüksége, valamilyen módra, hogy kifejeződjön és megvalósuljon. Ennek a belső igénynek felelünk meg a szabályainkkal, és a pátriárkák, egyikük a másik után, megmutatják nekünk igazi tudatukat. Így fogjuk a gyakorlást pontosan és mélyen megérteni. Több tapasztalatot kell szereznünk gyakorlásunkról. Legalább némi megvilágosodási tapasztalatra szükségünk van. Meg kell bíznod a nagy tudatban, amely mindig veled van. Képesnek kell lenned arra, hogy úgy értékeld a dolgokat, mint a nagy tudat kifejeződéseit. Ez több, mint hit, ez a végső igazság, amit nem utasíthatsz el. Akár nehéz, akár könnyű gyakorolni, akár nehéz, akár könnyű megérteni, ezt csak gyakorolni lehet. Nem az a lényeg, hogy pap vagy-e, vagy világi ember. Az a lényeg, hogy megtaláld magad, mint olyan valakit, aki csinál valamit -hogy a gyakorlás révén visszanyerd tényleges létezésedet, azt az ént, aki mindig mindennel együtt él, együtt él Buddhával, s akit minden tökéletesen támogat. Most rögtön! Mondhatod, hogy ez lehetetlen, mégis lehetséges! Akár egyetlen pillanat alatt megteheted! Lehetséges ebben a pillanatban! Ebben a pillanatban! Hogy ebben a pillanatban megteheted, az azt jelenti, hogy mindig megteheted. Ezért ha rendelkezel ezzel a bizalommal, akkor ez a te megvilágosodás-élményed. Ha ilyen erősen bízol nagy tudatodban, akkor már buddhista vagy a szó valódi értelmében, még ha nem is érted el a megvilágosodást.
Ezért mondja Dógen zendzsi: „Ne számíts arra, hogy mindenki, aki zazent gyakorol, el fogja érni e mindig velünk lévő tudat megvilágosodását!” Ezt úgy értette, hogy ha azt hiszed, ez a nagy tudat valahol rajtad kívül, a te gyakorlásodon kívül van, az tévedés. A nagy tudat mindig velünk van. Ezért ismétlem újra és újra ugyanazt, amikor úgy gondolom, hogy nem érted. A zen nem csak annak való, aki keresztbe tudja tenni a lábait vagy akinek nagyszerű spirituális képességei vannak.
Mindenkinek buddha-természete van. Mindannyiunknak találnunk kell valamilyen módot, hogy felismerjük valódi természetünket. A gyakorlás célja, hogy közvetlenül megtapasztaljuk a buddha-természetet, amivel mindenki rendelkezik. Bármit is teszel, annak a buddha-természet közvetlen megtapasztalásának kell lennie. A buddha-természet nem más, mint tudatában lenni a buddha-természetnek. Erőfeszítéseidnek ki kell terjedniük az összes érző lény megmentésére. Ha szavaim nem elégségesek, rád csapok! Akkor megérted, hogy miről beszélek. És ha most nem is érted meg, egyszer majd meg fogod.
Egyszer majd megérti valaki. Én arra a szigetre várok, amelyről azt hallottam, hogy lassan felfelé mozog a part mentén Los Angelestől Seattle felé.
Úgy érzem, az amerikaiaknak, különösen a fiatal amerikaiaknak nagyszerű lehetőségük van arra, hogy megtalálják az embernek való igaz életmódot. Az anyagi dolgoktól egészen szabadok vagytok, és nagyon tiszta tudattal, a kezdő szellemével kezditek a zen gyakorlást. Képesek vagytok felfogni Buddha tanítását pontosan úgy, ahogyan értette. Nem szabad azonban ragaszkodnunk Amerikához vagy a buddhizmushoz, de még saját gyakorlásunkhoz sem. A kezdő szellemével kell rendelkeznünk, amely mentes mindenféle birtoklástól, olyan szellemmel, amely tudja, hogy minden folyamatos változásban van. Minden csak egy pillanatig létezik jelenlegi formájában és színében. Az egyik dolog átfolyik a másikba, és semmi sem ragadható meg. Mielőtt elállna az eső, már hallunk egy madarat. Még a vastag hóréteg alatt is látunk hóvirágot és néhány új hajtást. Keleten már láttam rebarbarát. Japánban tavasszal uborkát eszünk.