Negatív és pozitív

Minél jobban megérted gondolkodásunkat, annál nehezebb lesz beszélned róla. Én azért beszélek, hogy legyen valami elképzelésed az utunkról, de valójában ez nem olyasmi, amiről beszélni lehetne, hanem ezt gyakorolni kell. Legjobb csak gyakorolni, anélkül hogy bármit mondanánk. Ha beszélünk az utunkról, mindig lehetőség van félreértésekre, mert az igaz útnak legalább két oldala van: a negatív és a pozitív. Ha a negatív oldalról beszélünk, hiányzik a pozitív, ha a pozitívról, hiányzik a negatív. Nem beszélhetünk egyszerre pozitívan és negatívan is. Ezért aztán nem tudjuk, mit mondjunk. A buddhizmusról szinte lehetetlen beszélni. A legjobb tehát az, ha nem mondunk semmit, csak gyakoroljuk. Ha felmutatjuk az ujjunkat vagy rajzolunk egy kört, az éppúgy lehet az út, mint ha leborulunk.

Ha ezt megértjük, akkor azt is megértjük, hogyan beszéljünk a buddhizmusról, és tökéletes lesz a kommunikáció. Beszélni valamiről egyike lesz a gyakorlatainknak, és amikor valaki beszédét hallgatjuk, az is gyakorlás lesz. Amikor zazent gyakorlunk, akkor csak zazent gyakorlunk, a haszon bármiféle gondolata nélkül. Amikor valamiről beszélünk, akkor csak beszélünk róla, a pozitív vagy negatív oldalról, anélkül hogy megpróbálnánk valamilyen egyoldalú, intellektuális elképzelést kifejteni. Hallgatni pedig anélkül hallgatunk valakit, hogy megpróbálnánk valamilyen intellektuális értelmet kiötölni, vagy hogy megpróbálnánk valamilyen egyoldalú szemszögből megérteni őt. Így beszélünk a tanításról, és így hallgatjuk, amikor beszélnek hozzánk.

A szótó útnak mindig kettős jelentése van, pozitív és negatív. A mi utunk egyszerre hinajána és mahájána. Mindig azt mondom, hogy a mi gyakorlásunk nagyon hinajána jellegű. Valójában hinajána gyakorlást folytatunk mahájána szellemmel—merev, formális gyakorlást, kötetlen tudattal. Bár gyakorlásunk nagyon formálisnak látszik, tudatunk nem formális. Bár minden reggel ugyanúgy gyakoroljuk a zazent, ez nem ok arra, hogy ezt a gyakorlást formálisnak nevezzük. A megkülönböztetésed teszi formálissá vagy kötetlenné. Magán a gyakorláson belül nem létezik kötöttség vagy kötetlenség. Ha mahájána tudatód van, akkor számodra kötetlen lehet olyasvalami is, amit az emberek általában formálisnak neveznek. Ezért mondjuk, hogy a buddhista előírások hinajána módon való betartása nem más, mint & mahájána előírások megszegése. Ha csak formális módon tartod be előírásainkat, elveszíted mahájána szellemünket. Mielőtt megértenéd ezt a dolgot, mindig lesz egy problémád: vajon szó szerint be kell-e tartani előírásainkat, vagy nem is kell törődni a formalitásokkal. Amint tökéletesen megérted az utunkat, nem lesz ilyen problémád, mert bármit is csinálsz, az gyakorlás lesz. Mindaddig, amíg mahájána tudatod van, nincs mahájána vagy hinajána gyakorlás. Bár úgy látszik, mintha megszegnéd az előírásokat, valódi értelmükben betartod azokat. A lényeg, hogy nagy tudatod van-e vagy kicsi. Röviden, ha mindent úgy csinálsz, hogy nem gondolsz rá, vajon jó-e az vagy rossz, és ha teljes tudatoddal és testeddel végzed, akkor az a mi utunk.

Dógen zendzsi azt mondta: „Amikor mondasz valamit valakinek, akkor ő esetleg nem fogadja azt el, de te ne próbáld intellektuálisan megértetni vele. Ne vitatkozz, csak figyeld meg az ellenvetéseit, míg ő maga rá nem ébred, hogy valami nincs rendjén velük.” Ez nagyon érdekes. Próbáld meg nem ráerőltetni felfogásodat másokra, inkább igyekezz velük együtt gondolkodni. Ha úgy érzed, hogy megnyerted a vitát, az is rossz hozzáállás. Ne akarj győzni a vitában, csak figyelj oda! De az is rossz, ha úgy viselkedsz, mintha vesztettél volna. Amikor mondunk valamit, általában készen állunk arra, hogy győzködjük a másikat a tanításunkról, vagy hogy rákényszerítsük elképzelésünket. De a zen tanítványok között nincs különösebb értelme sem a beszédnek, sem egymás hallgatásának. Néha figyelünk, néha beszélünk. Ez minden. Olyan, mint a köszönés. „Jó reggelt!” Az ilyen kommunikáción keresztül előre tudunk jutni utunkon.

Talán nagyon jó dolog nem beszélni, de nincs okunk rá, hogy mindig csendben legyünk. Bármit teszel, még a nem-cselekvést is beleértve, az mind a mi gyakorlásunk, a nagy tudat kifejeződése. Tehát a nagy tudat olyasvalami, amit ki kell fejezni, de nem kell kitalálni. A nagy tudat olyasvalami, ami a tiéd, amit nem kell keresni. A nagy tudat olyasvalami, amiről beszélni kell, amit ki kell fejezni tevékenységünkkel, aminek örülni kell. Ha ezt tesszük, akkor a mód, ahogyan betartjuk az előírásokat, nem hinajána vagy mahájána mód. Csak azért válik ez problémává számodra, mert merev, formális gyakorlással el akarsz érni valamit. De ha minden problémát, amivel találkozunk, a nagy tudat kifejezéseként fogunk fel, akkor az nem probléma többé. Néha az a bajunk, hogy a nagy tudat igen komplikált, néha pedig túl egyszerű ahhoz, hogy megértsük. Ez is a nagy tudat. De mivel megpróbálod kitalálni, hogy mi az, mivel le akarod egyszerűsíteni, problémává válik számodra. Tehát az, hogy van-e problémád az életben vagy nincs, saját hozzáállásodon, saját megértéseden múlik. Ha nagy, mahájána tudatod van, nem lehet megértési problémád az igazság kettős vagy paradox természete miatt. Ezt a tudatot szerzed meg az igazi zazen által.